
Csütörtökön, 2019. március 28-án Vladimir Batez, tartományi sport- és ifjúsági titkár Törökkanizsa és Csóka községekbe látogatott. A látogatás célja az Interreg – IPA Szerbia – Magyarország határon átívelő együttműködési program révén az Európai Unió által társfinanszírozott A lányok sporttevékenységének és testmozgásának támogatása – ActiveGirls című projektum megvalósítása. A projektum teljes költségvetése 210 865,04 euró, ehhez az Európai Unió (IPA) 179 235,28 euróval járul hozzá. A Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság képviseletében a látogatáson jelen volt Marko Adamović, független sporttanácsadó, aki egyben az ActiveGirls projektum menedzsere is.
Batez megbeszéléseket folytatott dr. Radovan Uverićtyel, Törökkanizsa polgármesterével, Aleksandra Rankovićtyal, a községi tanács tagjával, Svetlana Tamašival, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatónőjével. Batez hangsúlyozta, hogy a női sportok támogatása a Vajdaság AT Sportfejlesztési program egyik prioritása. Közösen részt vettek a negyedik osztályos fiúk és lányok testnevelés óráján a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában, majd ellátogattak a smiljevači sportpályára, melynek kiépítését 2017-ben a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság 2 millió dinárral támogatta.
Batez tartományi titkár ez alkalommal meglátogatta a Csóka községben, Tiszaszentmiklóson található Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskolát, ahol az iskola igazgatója, Antonije Cicmil, az iskola pszichológusa, Valentina Stokić-Rakin, valamint a helyi önkormányzat képviselői, Mihajlo Popović és Radovan Budodalčev fogadták, akikkel ismertette a határokon átnyúló együttműködési projektumot. Körbesétáltak az iskolában, megnézték a szépen felszerelt tantermeket, az iskola tornatermét, valamint a sportpályákat és a gyönyörűen rendezett iskolaudvart, ahol egy közös fényképezkedésre is sor került a diákokkal, tanítóikkal és tanáraikkal.
Törökkanizsa és Csóka községekben tett látogatásakor Batez úr kihasználta az alkalmat, hogy meglátogassa és felmérje az említett önkormányzatokban lévő sport infrastruktúrát, annak érdekében, hogy a következő időszakban közös erővel helyreállítsák, átalakítsák és felszereljék a sportlétesítményeket.